Sajtószoba

Magyarországon Hároméves Rekordot Ért El A Nielsen Fogyasztói Bizalmi Indexe, 51 Ponttal A Negyedik Negyedévben

Öt Dél-európai ország áll a világranglista végén: Portugália, Horvátország, Szlovénia és Olaszország egyaránt 44, míg Görögország 45 ponttal.
„Miközben a fejlődés kínosan lassan alakult, Európában a pesszimizmus viszonylagos szintje mégiscsak javulást jelez 2012 negyedik negyedévéhez képest”

Budapest, 2014. január 29. – Magyarországon hároméves rekord szintet ért el a Nielsen fogyasztói bizalmi indexe. A legutóbbi, negyedik negyedévi felmérés során ugyanis hazánkban újabb hat ponttal emelkedett a harmadik negyedévhez képest, és 51 ponton áll. Ez azonban még mindig elmarad az európai átlagtól, amely 74 pontról 73-ra csökkent, negyedéves összehasonlításban. A nálunk tapasztalható pozitív tendenciával kapcsolatban figyelemre méltó, hogy a vizsgált harmincegy európai ország közül tizenhétben kisebb lett az index.

Magyarországon főleg annak köszönhető az index javulása, hogy személyes pénzügyi helyzetét már a fogyasztók 19 százaléka tartja többé-kevésbé kedvezőnek a következő tizenkét hónap során. Ez négy százalékpont növekedést jelent, egyik negyedévről a másikra. Viszont a munkahelyi kilátásokat tizenkét hónapos távlatban pozitívan csak a válaszadó magyarok 8 százaléka ítéli meg, ahogyan három hónappal korábban is. A jelenlegi időszakot, figyelembe véve az árakat és saját pénzügyi helyzetét a megkérdezettek 11 százaléka látja megfelelőnek arra, hogy megvásárolja, amit szeretne vagy amire szüksége van. Ez a mutató 1 százalékponttal emelkedett.

Európában éppen ott csökkent leginkáb az index, ahol korábban kiemelkedően emelkedett; Portugáliában 11 ponttal esett vissza a mutató, negyedéves összehasonlításban. Franciaországban 10, Belgiumban 6 ponttal lett kisebb. A földrész legnagyobb gazdaságával rendelkező Németország 95-ös indexet ért el; három ponttal többet a harmadik negyedévinél, és nyolc ponttal haladja meg 2012. évi negyedik negyedévét.

Amelyik országban az index 100 pontnál kevesebb, ott a fogyasztók pesszimizmusát jelzi, míg 100 pont felett optimizmusukat tükrözi a közeljövő kilátásairól.

Kontinensünkön csak Dánia tartozik az optimista zónába, 105 pontos mutatóval. Utána Németország következik 95, majd Norvégia és Svájc egyaránt 94 ponttal.

– Európa stabilizálódott, bár hosszú és fokozatos út vár rá, amíg gazdasága fellendül – állapítja meg Dr. Venkatesh Bala, a Nielsen holdinghoz tartozó The Cambridge Csoport vezető gazdasági szakértője. – Miközben a fejlődés kínosan lassan alakult, a régióban a pesszimizmus viszonylagos szintje mégiscsak javulást jelez 2012 negyedik negyedévéhez képest, amikor Európa néhány kulcsfontosságú gazdasága példátlanul alacsonyan teljesített.

A Nielsen németországi vállalatának igazgatója, Ingo Shier szerint az euró-válságban lévő országok mellett Németország egészséges pozíciója az elmúlt évben a fogyasztók bizalmát végig befolyásolta, és az vezetett a kiemelkedő indexhez:

– A választások után létrejött koalíciós szerződés létrejötte még csak kilátásban volt, amikor a Nielsen felmérése zajlott, de a stabil politikai feltételek, ahogyan a 2014. évi kedvező gazdasági kilátások további lökést adtak a bizalomnak. Sem az infláció emelkedése, sem az, hogy az élelmiszerek drágulni kezdtek az év vége felé, nem fékezte a pozitív atmoszférát.

A globális fogyasztói index átlaga 94 pont, immár a harmadik egymást követő negyedévben. A világranglistát ázsiai négyesfogat vezeti. Élén Indonézia 124, majd India 115, Fülöp-szigetek 114 és Kína 111 ponttal.

A ranglista végén öt Dél-európai ország áll: Portugália, Horvátország, Szlovénia és Olaszország egyformán 44, míg Görögország 45 ponttal.

A visegrádi országok közül az európai átlagot a csehek közelítik meg legjobban, 71 ponttal. A lengyelországi index 69, míg a szlovákiai 65 pont.

Táblázat. Fogyasztói bizalmi index a felmérés kezdete óta globálisan átlagosan és Magyarországon. Q1, Q2, Q3, Q4 az adott év negyedévének sorszámát jelenti.

Felmérés ideje

Globális átlag

Magyarország

2005-Q3

98

90

2006-Q1

96

83

2006-Q3

99

74

2007-Q1

97

66

2007-Q3

94

69

2008-Q1

88

67

2008-Q3

84

71

2009-Q1

77

52

2009-Q3

86

58

2010-Q1

92

61

2010-Q2

93

65

2010-Q3

90

54

2010-Q4

90

59

2011-Q1

92

41

2011-Q2

89

43

2011-Q3

88

37

2011-Q4

89

30

2012-01

94

32

2012-02

91

30

2012-03

92

37

2012-04

91

37

2013-01

93

43

2013-02

94

41

2013-03

94

45

2013-04

94

51

Forrás: Nielsen fogyasztói információkat és ismereteket szolgáltató vállalat

Módszertan

A Nielsen globális felmérését a fogyasztói bizalomról 2013. november 11.-29. között végezték. Több mint 30 ezer internetet használó fogyasztót kérdeztek meg hatvan országban; Európa mellett Ázsiában és Óceániában, Észak- és Dél-Amerikában, Közép-Keleten valamint Afrikában.

A minta mindegyik országban reprezentatív az Internet-használók kora, valamint neme szempontjából, és maximális hibahatára plusz-mínusz 0,6 százalék. A felmérés csak az Internet-hozzáféréssel rendelkezők fogyasztási szokásait veszi számba. Az Internethez hozzáférők aránya országonként változik. A Nielsen a kutatást csak olyan országokban végzi, ahol az Internet penetrációja legalább 60 százalék vagy minimum 10 millió lakos rendelkezik Internet-hozzáféréssel.    Kínában a fogyasztói bizalmi index felmérését speciális módszerrel végezte a Nielsen, 3 500 személy megkérdezésével. A Nielsen Globális Omnibusz Kutatása 2005-ben indult.

A Nielsenről

A Nielsen Holdings N.V. (a New York-i tőzsdén: NLSN) globális információs és piackutató vállalat, vezető piaci pozíciókban a marketing és fogyasztói információk mellett a televízió és más médiumok használatának mérése, valamint az online és mobil kutatás területén. A vállalat a világ mintegy 100 országában aktív. Központja az USA-ban, New Yorkban és a hollandiai Diemenben található. További információkért kérjük, látogasson el honlapjainkra:
www.nielsen.com
www.hu.nielsen.com
www.nielsenkozonsegmeres.hu
Cikkek és tanulmányok elérhetőek a következő weboldalon: www.nielseninsights.eu

KAPCSOLAT:

Bajai Ernő, [email protected], 338 38 99
[email protected], 461-7050